A törpe könyvek sorsa

Karakterek:
Arvellon Montar – félelf sas druida – Noémi
Corell Montar – ifrit fire sorcerer – Olivér
Daril Montar – sylph bárd (harcosi ambíciókkal) – András
Gil Montar – ember monk – Meglivorn
Caer Montar – ember barbár – Thirlen

Arvellon fantáziáját rendkívül izgatta a törpe monostorban talált könyvek tartalma. Némi családi segítséggel lefordították, kiderült, hogy egy búcsúlevélféléjük és két vallási könyvük van. Utóbbiak közül egyik Torag, a másik Droskar hitét hirdette.
Némi tanakodás után az a döntés született, hogy vissza- (vagy el-) adják a törpéknek a könyveket. Mélykikötőben lakó kereskedő testvéreiktől megtudakolták a legközelebbi törpe kolónia lakhelyét – a kb. egy heti útra lévő Gilzanuranban dolgozik kovácsként egy nagyobb törpe család. Mivel ott lakik unokatestvérük, Lysic Montar is (jól menő alkimistabolttal és nagy házzal), náluk el is lakhatnak.
Felszerelkeztek, elindultak – a Karavánút mellett gyakran vannak falvak, a falvakban fogadók, tehát nem vittek magukkal sok cuccot. Az első három nap eseménytelenül telt el, a negyedik nap éjszaka megérkeztek a félúton lévő Könnyhalom városába. Valaha jobb napokat látott városka, a hajdani gazdagságot jól mutatta, hogy minden ház földszintje kőből volt, csak az emelet (ha volt) épült fából.
A fogadóban kevesen voltak, egy tízfős tummunziri kereskedőcsapat, egy fiatal pár, egy nagydarab középkorú férfi járókerettel a lábán, egy kamasz fiú kíséretében, valamint három mutatványos, akik vacsora előtt/alatt – inkább csak a saját szórakoztatásukra – gyakoroltak pár látványosabb trükköt.

A testvérek nem foglalkoztak sokat a többi vendéggel, vacsoráztak és lefeküdtek aludni.

Éjfél után kiabálásra ébredtek – az ablakot kinyitva látták, hogy pár ház ég is. Az utcákon jópár élőhalott kószált, amiket Corell el is kezdett az ablakból levadászni – lassan, de biztosan.
A többiek úgy döntöttek, hogy így sokáig tart, tehát inkább kimennek és testközelből rendezik le a dolgot. Az első hullámon sikeresen át is küzdötték magukat és észrevették, hogy a templom első szintjéről a pap hívja őket.

Innentől Daril veszi át a szót:

“Átküzdve magunkat a zombik hadán elértünk végül a pap házához. Az az őt ostromló élőholtakat az erkélyéről elűzte, a maradék felénk indult, de én kettévágtam egy elegáns mozdulattal, miközben az élőholt érintésétől még mindig gyenge Gil lehuppant a seggére, ami harc közben egyébként nem egy bölcs gondolat.

A pap elmagyarázta, hogy a temetőben mindig voltak élőholtak, épp ezért minden este felrak rá egy mágikus pecsétet, valaki azt szándékosan le kellett, hogy törje, mégpedig valamiféle rítussal. A temető itt van a szomszédban, el kellene őt kísérni és megvédeni, amíg elvégzi az öt perces rítust. Rámutattam arra, hogy ez egy veszélyes testőri munka, ő pedig ellenszolgáltatásként meggyógyította a testvéreimet, ugyanis csak én nem sérültem még meg a harcokban.

Azt is megtudtuk, hogy ugyan élőholtakkal korábban is volt már probléma, mindig újholdkor, azonban most volt először, hogy házakat is gyújtogattak volna. A temető kapujában egy elvágott torkú gyereket találtunk, akire egyesek emlékeztek a fogadóból. Egy sánta férfival utazott együtt. Arvellon megállapította a tarkóján látható zúzódásból, hogy a gyereket előbb leütötték mielőtt megölték volna, a holttestéből pedig minden vér eltűnt, aminek viszont nincs nyoma körülötte. Caer eközben azt állapította meg, hogy a gyerek alatt kevésbé áztatta át az eső a földet, tehát pár órája már itt hever. Én csak ámultam ezeken a dedukciós bravúrokon.

Azonban nem sokáig ámulhattunk, ugyanis amint a pap belekezdett a rítusba, élőholtak egy csoportja indult el felé. Zárt alakzatban jöttek, középen pedig vezetőjük, egy sánta csontváz! Hamarosan az is kiderült, hogy ez a csontváz varázsló, le is lőtte egy tűzcsóvával szegény Corellt, aki felmászott a temető kerítésének a tetejére, és Caer is kapott alaposan tűzvarázslataiból. Bizony, ő volt az, aki a városkában is házakat gyújtogatott tűzgolyó varázslatával. Node előre siettem.

A közeledő élőholtak ellen ravasz terveket szőttünk. Én befutottam a rét közepére, feltűnő fehér köpenyemmel, és íjzáporral és fenyegető kiáltásokkal próbáltam őket oda csalni, hogy majd Arvellon növényvarázslatának csapdájába essenek. Sajnos átláttak ravasz tervemen. Caer eközben egy kötélből egy hurkot fektetett a porba, és mikor odaértek, meghúzta a hurkot és azzal fogta össze az élőholtakat. Hogy ez miért volt jó, azt nem tudom, de legalább sikerült.

Ezek után életre halálra menő tusa kezdődött, amelyben mi a papot védtük és haladtunk a hátul lapuló varázsló felé. Végül Caer elérte és egy csapással kettévágta. Én viszont a zombikat ugyan könnyedén leküzdtem, de a csontvázak ellen mit sem hatottak mesteri precizitással elhelyezett szúrásaim. Gil odaszólt hát, mikor épp szétzúzott puszta öklével egy csontvázat, hogy így kell ezt. Utolsó ellenfelem egy csontváz volt, eltettem hát kardomat és ököllel sóztam oda neki. Hát mit ne mondjak, engem is meglepett, hogy milyen könnyedén szétzúztam egyetlen ütéssel a koponyáját. Úgy tűnik, őstehetség vagyok a puszta kezes harc terén.

Miközben én Caert támogattam, Arvellon átkutatta a varázsló holttestét. A Coria ház címerét találta meg rajta, egy elégett papírost, amiből csak pár szó volt olvasható, no meg varázskönyvét és varázsköpenyét. A pappal megtanakodtuk a dolgot, arra jutott, hogy valószínűleg ez a varázsló (akit a kocsmában előző este Anatnak szólítottak) egy rítussal több élőholtat akart uralma alá vonni, mint amire egyébként képes lett volna, de a rítus félresikerült és ő maga is élőholttá vált. Valószínűleg ez megborította az elméjét, ezért kezdett el tombolni. Az már jobb kérdés, hogy mit is akart eredetileg az élőholtakkal? És kicsoda az a Gre…, aki a levelet írta neki? És ki az a bizonyos M, akit olyan cirkalmas betűvel írtak le és annyira félnek haragjától? Vajon megtudjuk valaha is?"

Talán igen… Mindenesetre reggel indultak tovább és pár napon belül sikeresen elérkeztek Gilzanuranhoz.
Ismét Darilé a szó:

“Gilzanuran határában Phata Ziran nővérünkkel találkoztunk, aki elpanaszolta, hogy a testőre lerészegedett, kellene neki egy megbízható kísérő hazáig. Caer felajánlotta, hogy hazakíséri, én pedig megkértem őket, hogy akkor vegyék fel a fogadósnál lerakott levelemet és kézbesítsék személyesen. Jobb is, ha nem kerül idegenek kezébe, bár kevés az esélye hogy az auran nyelven írt levelet el tudná olvasni egy kotnyeles kereskedő.

Az elkárhozott varázsló védőköpenye kapcsán Arvellon aggódott, hogy vajon nem átkozott-e. Felpróbáltam hát és eljátszottam, hogy rosszul vagyok. Ketten bevették hármójukból! Miután így megbizonyosodtunk afelől, hogy nem átkozott, rábeszéltem Corellt, hogy mint varázsló, neki kellene ezt hordania, hisz legutóbb is igen csúnyán járt, mikor rávarázsoltak.

Néhány nap múlva megérkeztünk Gilzanuranba, ahol először a tákolt házakból álló külvároson kellett átjutnunk, mire elértük a kaput. Már az egyik kikövezett utcán léptettünk, mikor is Gil verekedés hangját hallotta és lefordult egy keresztutcánál, hogy utána nézzen, miféle bunyó zajlik ott, mi pedig követtük.

Három srác próbált megverni egy fiúnak álcázott lányt, aki bottal védte magát. Az egyik fiú már a földön fetrengett, ágyékát szorongatva. Gil rájuk köhintett én pedig rájuk förmedtem, hogy “Hé, a testvérem az előbb köhintett!”. A maradék két támadó eliszkolt, a megvédett fiatal azonban igencsak leteremtett minket. Mint kiderült ez egy felvételi vizsga volt a bandába. A beszélgetés során esett csak le nekünk, legelőször is a híresen sasszemű Arvellonnak, hogy a csapzott, fejpántos, utcafiúnak öltözött srác az valójában kuzinunk Tindel, Lysic Montar fiatalabbik lánya!

Mentségünkre legyen mondva, ő se ismert fel minket elsőre. Mint kiderült mérhetetlenül únja magát és esze ágában sincs szüleit és nővérét követve alkimistának állni, ellenben imádja a bunyót és be akart kerülni egy bandába. Felvetettem neki, nem lenne-e kedve hozzánk költözni? Apja valószínűleg beleegyezne, hisz rokonoknál lenne, és nálunk nem csak alkímiát tanulhat, hanem akár harcolni is, a határvidék pedig izgalmas lehet számára.

Egészen lelkes volt, míg hazafelé úton erről beszéltünk…és megpróbálta vágtára fogni a lovamat, amire előzékenyen felültettem, még jó hogy a kantárt én fogtam. Este a családi vacsora után apjának is felvetettük ezt az ötletet, taktikusan nem említve, hogy a lányának már mondtuk. Így aztán az apja sikerélménynek könyvelte el, hogy a lányát olyan könnyen rávette erre és Tindellel együtt tértünk haza. Reménykedtem, hogy Nairon nem fogja leharapni a fejünket, amiért meghívtuk a kuzint hozzánk lakni.

Lysic tanácsát követve elmentünk a piacra törpe sört venni ajándékba a törpe kovácsoknak. A piac izgalmas volt én még egy titkos csomagot is kaptam, amiről a többiek se tudnak. Sajnos le volt pecsételve, így hát kézbesítettem, ahogy kérték. Mint utólag kiderült nem volt úgysem túl izgalmas a tartalma.

Az ajándék sörrel és a törpe könyvekkel felszerelkezve meglátogattuk a törpe kovács családot. A nagyapával, a balesete miatt félkezűvé vált Firald a Vaskezűvel tárgyaltunk. Az üzlet nagy részét már fia, Vörös Brohonmor vezeti akinek a két fia, Drash és Tanos törpe mércével fiatal…vagyis annyi idősek lehetnek mint apánk. Azt is megtudtuk, hogy a két öreg felesége is itt él, és hogy Thorag hívők.

Épp ezért a Thorag imádságos könyvnek meg is örültek, a másik könyvnek már kevésbé. Megtudtuk tőlük, hogy a bánya, amit találtunk az elveszett bányák egyike és a Droskar Ujja névre hallgatott, mert a dombság a hegy felől nézve egy felmutatott középső ujjra hasonlít… törpe humor. Elmesélték, hogy Thorag a kohók istene, akinek Droskar a tanítványa volt, ki elárulta. Ezért megátkozta Droskart, hogy se ő, se hívei ne tudjanak soha eredetit alkotni. A kolónia bukása még egy előző korban történt, amikor Droskar hite terjedt.

Megvette tőlünk a könyvet, az ár korrekt volt, bár lehet, hogy alkudhattunk volna. Elvégre nem tudhatjuk, hogy mennyire ritka mű volt ez. A tárgyalás nagy részét Arvellon végezte, ekkor azonban felvetettem nekik, hogy vajon ha a bányát kipucolnánk a koboldoktól, odaköltöznének-e törpék. Azt mondta attól függ, hogy van-e még érc ott és hogy találunk-e egy vállalkozó kedvű törpe nemzetséget, ők például nem költöznének el innen.

Még azt is megtudtuk tőle, hogy az oltár, ahol a vörös követ találtuk egy mágikus áldást oszt: különféle köveknek különféle hatása van.

A törpékkel eltöltött néhány óra mindannyiunk érdeklődését újfent az elhagyatott bánya felé terelte, hazafelé úton esténként azt tervezgettük, hogy egy felderítő expedíciót vezetünk oda.

A törpe könyvek sorsa

Montar Chronicles piktordemon piktordemon